• 2024 05 12

Özbas Szofi harmadik lett Budapesten

Felnőtt dobogón a korosztályos Európa-, és világbajnok

A Grand Slam Hungary második versenynapján a sportág nagy magyar reménysége, a tizenkilenc esztendős Özbas Szofi jutott el az éremcsatáig.

 

A Békés Megyei Kano JSE judósa szép ippongyőzelemmel kezdett a cseh Zachova ellen, majd a koszovói Fazliut már kiélezettebb küzdelemben, a hosszabbításban tudta eldobni egy vazariért. Következett a súlycsoport sztárja, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Tina Trstenjak, a szlovén rivális pedig földharcban döntötte el a továbbjutást (aztán meg sem állt az aranyéremig). A vigaszágon viszont sikerült javítani, Szofi az osztrák Krssakovát két vazarival kiejtve harcolta ki, hogy tatamira léphessen a bronzéremért. A harmadik helyért a kanadaiak kontinensbajnoka, a riói olimpikon Beauchemin-Pinard következett. Nos, a csata alig több mint egy percig tartott: a magyar reménység eldobta, majd le is szorította riválisát, ezzel megszerezte pályafutásának első World Judo Tour-medálját, egy Grand Slam-bronzérmet!

Nagyon sokat érhet ez a bronz, ugyanis a mellé járó ötszáz ranglistaponttal az olimpiai kvalifikációs ranglistán Szofi a bejutók közé lépett. Ha most zárulna a sorozat, indulhatna a tokiói olimpián!

Grand Slam Hungary, szombat:
FÉRFIAK

 

73 KG (37 induló)
1. Rustam Orujov (azeri)
2. Nils Stump (svájci)
3. Arthur Margelidon (kanadai)
3. Petru Pelivan (moldovai)
5. Tommy Macias (svéd)
5. Musa Moguskov (orosz)
7. Lukas Reiter (osztrák)
7. Hikmatilloh Turajev (üzbég)
Ócsai Sándor (Ceglédi VSE),
Détári Dániel (Ceglédi VSE),
Tóth Botond (Szegedi JSE) és
Boros Bence (Kaposvári JK) helyezetlen

81 KG (43 induló)
1. Vedat Albayrak (török)
2. Antoine Valois-Fortier (kanadai)
3. Szaed Molla (mongol)
3. Nicolas Chilard (francia)
5. Haszan Halmurzajev (orosz)
5. Frank de Wit (holland)
7. Shamil Borchashvili (osztrák)
7. Ivajlo Ivanov (bolgár)
Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE),
Ungvári Attila (Ceglédi VSE),
Rajkai Róbert (MTK Budapest) és
Nerpel Gergely (Rákosvidéke Hajtós DSE) helyezetlen

NŐK

 

63 KG (25 induló)
1. Tina Trstenjak (szlovén)
2. Anriquelis Barrios (venezuelai)
3. Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE)
3. Darja Davidova (orosz)
5. Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)
5. Ketleyn Quadros (brazil)
7. Magdalena Krssakova (osztrák)
7. Agata Ozdoba-Blach (lengyel)
Katzenmajer Kíra (Mogyi-Bajai JC) és
Varga Brigitta (KSI SE) helyezetlen

70 KG (21 induló)
1. Barbara Matic (horvát)
2. Margaux Pinot (francia)
3. Michaela Polleres (osztrák)
3. Barbara Timo (portugál)
5. Marie Eve Gahie (francia)
5. Maria Perez (Puerto Ricó-i)
7. Asszma Niang (marokkói)
7. Maria Portela (brazil)
Gercsák Szabina (DVTK) helyezetlen

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
73 KG. 1. forduló: Boros Bence–Kaisei Nakano (Fülöp-szigeteki) 7–0, Ócsai Sándor, Tóth Botond és Détári Dániel erőnyerő. 2. forduló: Boros Bence–Musa Moguskov (orosz) 0–10, Ócsai Sándor–Martin Hojak (szlovén) inttéssel 10–0, Tóth Botond–Petru Pelivan (moldovai) 0–7, Détári Dániel–Szulejman Hamad (szaúdi) 10–0. 3. forduló: Ócsai Sándor–Tommy Macias (svéd) 0–10, Détári Dániel–Hikmatilloh Turajev (üzbég) 0–10
81 KG. 1. forduló: Nerpel Gergely–Adrian Gandia (Puerto Ricó-i) aranyponttal, intéssel 0–10, Ungvári Attila–Didar Hamza (kazah) aranyponttal 0–10, Tóth Benedek–Vladimir Zolojev (kirgiz) 10–0, Rajkai Róbert érőnyerő. 2. forduló: Tóth Benedek–Robin Pacek (svéd) 0–10, Rajkai Róbert–Alpha Oumar Djalo (francia) 0–10
NŐK
63 KG. 1. forduló: Özbas Szofi–Renata Zachova (cseh) 10–0, Katzenmajer Kíra–Agathe Devitry (francia) 0–10, Varga Brigitta–Alisha Galles (amerikai) 0–10. 2. forduló: Özbas Szofi–Laura Fazliu (koszovói) aranyponttal 7–0. Negyeddöntő: Özbas Szofi–Tina Trstenjak (szlovén) 0–10. A vigaszágon: Özbas Szofi–Magdalena Krssakova (osztrák) 10–0. A 3. helyért: Özbas Szofi–Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai) 10–0
70 KG. 1. forduló: Gercsák Szabina erőnyerő. 2. forduló: Gercsák Szabina–Margaux Pinot (francia) 0–10

A Grand Slam Hungary zárónapján, vasárnap kilenc magyar judósért szoríthatunk, tatamira lép a 90 kilogrammban Tóth Krisztián (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC) és Iklódi Máté (Ceglédi VSE), a 100 kilósok között Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Ohát Zalán (Budaörsi SC), Vég Zsombor (Ceglédi VSE) és Kordély Péter (Kaposvári JK), a férfi nehézsúlyban Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE), a női +78 kilogrammban pedig Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC). A selejtezők 11 órakor kezdődnek, a döntőkre és érmes csatákra 17 órától kerül sor a Papp László Arénában.