• 2024 04 20

A bajnoki remeklés nem ért szerződéshosszabbítást Kisvárdán

Supka Attila távozik

A Kisvárdánál, amely a labdarúgó OTP Bank Ligában az ötödik helyen végzett, nem hosszabbították meg Supka Attila vezetőedző szezon végén lejáró szerződését.

Supka Attila rekordöntő lett Kisvárdán, hiszen a kelet-magyarországi csapat az ő irányításával történelmet írt. Ő lett az első vezetőedző, akinek nem köszönték meg az idény közben a munkáját. Ő lett az első tréner, aki már a fordulókkal a bajnokság befejezése előtt benntartotta a csapatot. Sőt történelmi tettet hajtott végre, amikor a Kisvárdát az ötödik helyig vezette. Úgy, hogy a csapat a szezon közben állt nemzetközi indulást érő helyen is. De úgy tűnik ez nem volt elég, mint ahogy az sem, hogy a Kisvárda szintén történelmi tettet véghezvive, bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában is. 

A klubvezetők azonban úgy tűnik kiszámíthatatlanok. Ugyanis Supka Attila és a Kisvárda útjai elválltak.  A kisvárdaiak honlapján Révész Attila sportigazgató kiemelte: a klub történetének legjobb eredményével zárult bajnokság után tárgyalóasztalhoz ült a szakemberrel, tisztázták "az esetleges jövő évi igényeket és feltételeket", majd abban maradtak, "amennyiben Supka Attilának van lehetősége tovább és feljebb lépnie, akkor azt most ki kell használnia".
    "Klubunk helyzete stabilizálódott, viszont pénzügyi területen a lehetőségeink határán vagyunk, ennél többet nem tudunk a csapatra áldozni. Emiatt és a közép-, valamint hosszú távú terveink miatt is nagyobb létszámban szeretnénk a keretben látni fiatal futballistákat. Ezért úgy ítéltük meg, hogy a fiatal játékosok képzésében jártasabb stábot szeretnénk alkalmazni" - mondta a sportigazgató.
    Ha olvasunk a sorok között, akkor arra kell jutni, hogy elsősorban anyagi természetű akadályok gördültek a szerződéshosszabbítás elé. Vagy Supka egy új szerződést kapott máshol és jobb fizetésért. 

A teljes igazság az üggyel kapcsolatban biztosan nem fog kiderülni, de valószínűleg egy-két héten belül okosabb lesz az "átlagos" olvasó a vezetőedző és a klub ügyében is. 

Fotó: Kisvárda FC