A magyar versenyzők kiemelkedő eredményeket értek el a 24. Fitparádén, Közép-Európa legnagyobb kétnapos fitnesz- és testépítő fesztiválján, amelyet a múlt hétvégén rendeztek meg a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
A legnagyobb tapsot Csicsay Viktória kapta, aki másfél hete a világ egyik legrangosabb profi versenyén, a Bikini Olympián a 15. helyet szerezte meg. Most, a Fitparádén esélyeshez méltón besöpörte a profi elsőséget vasárnap este.
A szervezők tájékoztatása szerint vasárnap, a profi kártyákért zajló küzdelmek során Csontos-Földesi Nóra megszerezte az IFBB Pro státuszt (profi kártyát) a női Bikini kategóriában, ezzel belépett a sportág elitjébe.
Néhány órával később már a profi mezőnyben is dobogóra állhatott: harmadik lett az esti döntőben, míg Zakariás Laura az ötödik, Kátai Luca pedig a hatodik helyen végzett.
Végül ünnepelt a közönség, hiszen az első helyen is magyar versenyző végzett: Csicsay Viktória fejére győzött, ezzel ő lett a Fitparádé női Bikini Pro kategóriájának bajnoka.
A versenyző négy év kihagyás után tért vissza a színpadra – 2020-ban hajszállal maradt le a Fitparádé összetett győzelméről, azóta azonban a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. Mindössze egy héttel a Fitparádé előtt Las Vegasban, a Bikini Olympián 68 induló között a 15. helyet szerezte meg, a második legjobb európai versenyzőként.
Viktória szerint Las Vegas első pillanattól „színek és fények kavalkádja” volt: amit filmekből elképzelünk, az szerinte csak töredéke a valóságnak – „minden olyan, mintha most épült volna, és még a bokrok közül is szól a zene”.
Az első napon a város ikonikus főutcáját, a Stripet járta be csapatával – ez az a több kilométeres sugárút, ahol a legnagyobb szállodák és kaszinók sorakoznak –, majd kiruccantak a sivatagba, aztán kezdődött a „komoly rész”: a színpadi forma finomhangolása. „Ilyenkor már jön a szénhidrát, figyelünk a vízre, a sóra, minden apróságra, ami a színpadi formát meghatározza” – mondta.
A regisztráción és a Meet & Greeten nagy népszerűségnek örvendett:
„Körülbelül ötvenen jöttek fotózkodni, vittünk negyven-ötven dedikált képet, mind elfogyott. Felejthetetlen hangulat volt, rengeteg pozitív energia ért.”
A Bikini Fitness mezőny 68 fős volt.
„A világ legjobbjai sorakoztak a backstage-ben, mindig új arc tűnt fel – tényleg óriási volt a nyüzsgés. Nagyon jó volt a vibe, mindenki barátságos és nyitott.”
Végül bekerült a top15-be, ami azt jelentette, hogy európaiként csupán ketten, egy spanyol versenyző és ő jutott ilyen előkelő helyre.
„Másnap tudtam meg a pontos helyezést, és rengeteg amerikai edző és bíró gratulált: sokakat meglepett, milyen erős formát hoztam. Most a hivatalos bírói visszajelzést várjuk, hogy tudjuk, min csiszoljunk – a munka megy tovább, megállíthatatlanul.”
Egy héttel később, már Budapesten, a Fitparádé profi bikini versenyén is győzött.
„Öt éve itt még a profi kártyáért küzdöttem; most a profi bikini aranyéremért tértem vissza – és sikerült. Olyan, mintha bezárult volna egy nagy kör.”
Buranits Ildikó, a Fitparádé promótere szerint az idei rendezvény minden eddiginél magasabb színvonalú volt.
Szombaton önmagában több mint 400 versenyző lépett színpadra, „rengeteg országból érkeztek indulók, és ami számomra külön fontos, minden pontosan, időben zajlott – 18:20-kor adtuk át az utolsó abszolút díjat. Büszke vagyok a csapatra, és arra is, hogy a közönség végig kitartott.”
Kiemelte a Fitmodel-kategóriát, amely szerinte a szombati nap egyik különlegessége volt:
„Sehol Európában nincs ennyi Fitmodel. Ezt a kategóriát 25 éve a Fitparádén indítottuk el, hogy visszahozzuk a ‘fit and beauty’ eszméjét – ez adta a rendezvény erejét az elmúlt két és fél évtizedben.”
Vasárnap reggeltől estig folyamatos volt az érdeklődés:
„Háromszor is megtelt a ház. Nemcsak a testépítés rajongói voltak jelen: a Strongman, a kempo, a rúdsport és a légtorna is sok nézőt vonzott. Az expón pezsgés volt a sportlabor méréseitől a funkcionális fitneszig mindenki talált magának programot.”
Hozzátette: az elmúlt 30 napban a Fitparádé 1,2 millió organikus megtekintést ért el az Instagramon, fizetett hirdetés nélkül.
A hétvége csúcspontját a vasárnap esti két profi verseny, az IronDiva Pro (női bikini) és a Classic Physique Pro jelentette.
„Az IronDiva döntőben Csicsay Viktória fejére került a korona – abszolút megérdemelten. 26 versenyző indult a profi bikini kategóriában, ami jól mutatja, mennyire szeretnek Magyarországon versenyezni. A férfi Classic Physique Pro mezőnyében 16 induló volt, végül horvát meglepetésgyőzelem született Tomislav Strmečki diadalával – a srácok elképesztő show-t csináltak.”
A szervezők a verseny közben megemlékeztek Kathi Béláról is, aki 2007-ben a Fitparádé abszolút bajnoka volt; a színpadon vetített győzelmi videóval és rövid, megható visszaemlékezéssel tisztelegtek előtte.
A Fitparádé számokban és hagyományban
A kétnapos Fitparádé Gym Sports Festival idén is sportágak és programok sokaságát vonultatta fel: bothúzás, strongman, crossfit, funkcionális fitnesz, kempo-bajnokság, erőemelés, fekvenyomás, valamint rúdsport és légtorna szerepelt a repertoárban.
Az esemény egyben felkészülési állomása volt a rúdsport- és légtorna-világbajnokságnak, amelyet december 9–14. között rendeznek meg Budaörsön.
A Fitparádé 2000-ben indult, a Budapesten rendezett IFBB Pro Grand Prix-k folytatásaként; öt évig Debrecenben rendezték, az elmúlt 18 évben pedig ismét a fővárosban talált otthonra.
Célja ma is az, hogy a sportág egészét megszólítsa – a versenyzőktől a családos látogatókig –, és aktív élményt kínáljon az edzőtermi sportok világán keresztül.
Magyar abszolút győztesek
Megjegyzés: a zárójelben szereplő (A), (B), (C), (D) betűk az egyes kategóriákon belüli magasságcsoportokat jelölik – így a versenyzőket testmagasságuk szerint sorolják be, hogy arányosabb összehasonlításban mérkőzhessenek.
EAGLE CLASSIC NATURAL
Bikini overall: Puskás Lujza
Fitmodel Open: Bogyó Anna Beatrix
Classic Physique overall: Tikász Ádám
Bodybuilding Open: Mikus Bence
EAGLE CLASSIC NPC REGIONAL
Fit Model overall: Király Patrícia
Wellness Open: Domboroczky Jázmin
Figure Open: Csecsei Nóra
Bikini overall: Csontos-Földesi Nóra
Men’s Physique overall: Mezei Roland
Men’s Classic Physique: Kohári Richárd
Bodybuilding overall: Sebestyén Dávid
EAGLE CLASSIC IFBB PRO QUALIFIER
Classic Physique (B): Horváth Márk
Classic Physique (D) 1.: Gyetkó Norbert
Fitmodel (C): Kovács Nikolett
Bikini Novice: Majzinger Anna
Bikini (C): Puskás Lujza
Bikini (D) és overall: Csontos-Földesi Nóra (profi kártyát nyert)
Fotó: Szilveszter Zoltán
