A négyszeres terepkerékpáros olimpikon Parti András is ott volt a Tour de Zemplén nyári teljesítménytúráján, bár számára sem a táv, sem a terep nem jelenhetett komoly kihívást.
A szabadidős egyesület tagjainak és a csatlakozóknak azonban a szintkülönbségek már annál inkább. Hisz a Bodrogkisfaludtól Baskóig vezető útvonal tartogatott meglepetéseket, miközben végigvezetett a Zemplén festői tájain.
A 2020-ban alakult egyesület hármas célja ezúttal is teljesült. Hiszen a Tour de Zemplén tagjai a sportág és a tájegység népszerűsítése mellett egy új szemléletet is szeretnének meghonosítani.
„Igazából ez egy filozófia megteremtése, illetve átadása sok emberen keresztül.” – foglalta össze Sasi Róbert, a Tour de Zemplén Kerekpár Egyesület szervezője a céljukat az eseménnyel kapcsolatban. – „Magyarország minden pontjára szórjuk ezt innen Zemplénből.”
Az egész kezdeményezés ötlete hat éve született.
„2020-ban, a Covid idején alakultunk. Akkor láttuk annak a lehetőségét, hogy egy kicsit mindenki be volt zárva és nem tudtunk úgy működni, mint korábban. Így volt egy kicsit idő arra, hogy lenyugodjunk és átgondoljuk az életünket. Akkor láttuk elérkezettnek az időt, hogy itt egy kicsit a magyar társadalomnak legyünk egy olyan katalizátora, amely egy közösségteremtésen keresztül próbál meg egy másfajta életfilozófiát átadni.” – mondta Sasi Róbert a kezdetekről.

Ugyan a szervezők elmondásuk szerint még mindig csak az út elején járnak, de már így is évente három komolyabb eseményt rendez a Tour de Zemplén közössége. A cél pedig az, hogy egyre többen csatlakozzanak, ne csak az úgynevezett Study Tourjaikhoz, hanem ahhoz az eszméhez, amit a kerékpározás képvisel. A sporteszköz választása pedig kézenfekvő volt:
„A kerékpár egy mobil eszköz. Egyrészt ugye környezet és emberbarát. Tehát az egészséget segíti, nem szennyezi a környezetet, és rengeteg olyan helyre el tudunk jutni, amelyre autóval nem. Nyilvánvalóan megteszünk mindent azért, hogy ezzel az eszközzel környezetkímélő módon el tudjunk jutni minél több olyan pontra, ami értékes, értéket tud nekünk átadni, és azt tovább tudjuk örökíteni.”
Egyszóval bringára fel. Aki teheti, annak irány a Zemplén-vidéke.
