A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet nyert a Sydneyben rendezett világkupa szuperdöntőn, amelynek vasárnapi fináléjában 15-14-es vereséget szenvedett a görög csapattól.
A két csapat múlt csütörtökön találkozott legutóbb egymással, akkor egy felkészülési torna keretében a görögök nagyon simán, 22-16-re diadalmaskodtak.
Rendkívül eseménydús volt az első negyed, a kapusbravúrokon kívül gyakorlatilag mindent láthatott a közönség. Ebben a periódusban a görögök támadtak hatékonyabban, aminek köszönhetően kétgólos előnnyel zárták a szakaszt (3-5).
A folytatásban feljavult a magyarok játéka, hátul pedig Csoma Kristóftól is érkeztek a védések, így 6-6-nál utolérte riválisát Varga Zsolt együttese.
A görögök ugyan egygólos előnnyel várták a harmadik negyedet, de a ráúszás után Jansik Szilárd rögtön előnyt harcolt ki és maga fejezte be az akciót. Mindkét oldalon jött egy-egy távoli gól, majd egy kivédekezett görög előny után a magyarok is fórt kaptak.
Varga Zsolt időt kért, Zalánki Gergő pedig befejezte akciót, ezzel először vezettek a magyarok (9-8). A görögök fordítottak, de Vigvári Vendel ismét egalizált. A görögök akciógóllal jelentkeztek, a túloldalon viszont kimaradt a magyar előny.
A záró nyolc perc elején kettővel elment az ellenfél, ráadásul nem nézett ki jól, hogy a magyarok két támadást is lövés nélkül fejeztek be. Zalánki révén hatalmas góllal közelített a magyar csapat, de Dimitriosz Szkumpakisz negyedik és ötödik találatával válaszolt (11-14).
Zalánki előnyből szépített, majd bő három perccel a vége előtt Szkumpakisz eldönthette volna az összecsapást, Csoma Kristóf azonban védte a büntetőjét. A túloldalon kettős előnybe kerültek a magyarok, de kimaradt a hatalmas lehetőség. Zalánki újabb bombagóljával tette nyílttá a küzdelmet. Manhercz egy gyenge ejtés után előbb egy labdaszerzéssel, majd - Varga Zsolt időkérése után - bombagóllal tette jóvá hibáját, egyenlítve ezzel.
A találkozóból 45 másodperc maradt hátra, a görögök emberelőnyt kaptak, Argropulosz pedig védhetetlen kapufás gólt lőtt. A magyarok kapus nélkül támadták végig az utolsó 13 másodpercet, Manhercz lövését azonban blokkolták.
A magyar válogatott sorozatban a harmadik világversenyén zárt másodikként - világbajnokság, Európa-bajnokság, világkupa -, a görögök pedig történetük első győzelmét ünnepelhették.
Világkupa, szuperdöntő, Sydney, férfiak, döntő:
Görögország-Magyarország 15-14 (5-3, 2-3, 4-4, 4-4)
gólszerzők: Szkumpakisz 5, Argiropulosz, Papanasztasziu, Purosz, Giuvecisz 2-2, Kakarisz, Gardikasz 1-1, illetve Zalánki 4, Manhercz 3, Vigvári Ve. 2, Vismeg, Fekete, Nagy Ád., Nagy Ák., Jansik Sz. 1-1
Fotó: Facebook/Academy Waterpolo
